A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Learning Innovation Kft. (a továbbiakban: Felnőttképző) által üzemeltetett  www.learni.hu  weboldalon  (a továbbiakban: „Weboldal”) keresztül a meghirdetett bejelentés köteles képzésekhez kapcsolódó felnőttképzésekre (a továbbiakban: „Képzések”) vonatkoznak az alábbiak szerint.

A jelen ÁSZF a jelentkezésekre és a Képzéseken történő részvételre vonatkozóan létrejött szerződésekre irányadó általános szerződési feltételeket, és ennek keretében a Képzéseken részt vevő természetes személyek (a továbbiakban: Résztvevő) jogait és kötelezettségeit tartalmazza (a Felnőttképző és a Résztvevő a továbbiakban együttesen: Felek).

A Képzés során létrejött szerződés a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) alapján megkötött felnőttképzési szerződés.

A Képzésre történő jelentkezéssel a Résztvevő kijelenti, hogy a jelen ÁSZF-et megértette, a benne foglaltakat elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Résztvevő a jelen ÁSZF- et nem fogadja el, a Képzésre nem jelentkezhet, és azon nem vehet részt.

1. Általános tudnivalók, a Felek közötti szerződés létrejötte

1.1 A Felnőttképző adatai:
Learning Innovation Kft
Székhely: 1037 Budapest, Jablonka út 103.
Levelezési cím: 1300 Budapest Pf: 346
Adószám: 23994810-2-41
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000023
Engedélyszám: E/2020/000003
E-mail cím: kepzes@learni.hu, info@learni.hu

1.2. A jelen ÁSZF, valamint a vonatkozó jogszabályi rendelkezések (lsd. 10. pont) a Képzésekre történő jelentkezéssel kapcsolatban teljes körűen szabályozzák a Felnőttképző és a Résztvevő jogait és kötelezettségeit.

1.3. A Felnőttképző kijelenti, a Résztvevő pedig kifejezetten elfogadja, hogy az egymás közötti kommunikációt elektronikus úton (elsősorban e-mail útján) folytatják.

1.4. A felnőttképzési szerződés ráutaló magatartással távollévők között elektronikus úton (online felületen) jön létre, a Résztvevő által kitöltött Jelentkezési lap beküldésével és annak előfeltételeként az ÁSZF, valamint az Általános képzői adatkezelési tájékoztató és Általános képzői adatszolgáltatási tájékoztató elfogadásával megtett jognyilatkozatával, amely a Felnőttképző által tett ajánlat elfogadásának minősül.
A Résztvevő ezen jognyilatkozata a Felnőttképző tudomásulvételével hatályosul. A jognyilatkozat tudomásulvételét a Felnőttképző a jelentkezés elfogadásának visszaigazolásával fejezi ki a Résztvevő felé.

1.5. A jelentkezés során megadott adatok pontosságáért, aktualitásáért és valóságtartalmáért kizárólag a Résztvevő felel. A Felnőttképző kizár mindenfajta felelősséget, amely a Jelentkezési felületen megadott adatok helytelenségéből, elírásból vagy nem valós adatok megadásával összefüggésben merül fel. Az elküldött jelentkezést érintő adatok módosítására a kepzes@learni.hu e-mail címre megküldött levélben van lehetőség.

1.6. Nincs olyan magatartási kódex, amely a Felnőttképző szolgáltatási tevékenységére vonatkozna. A Felnőttképző rendelkezik meghirdetett minőségpolitikával, illetve a felnőttképzési jogszabály szerint előírt minőségirányítási rendszerrel.

1.7. ÁSZF elérhetősége:learni.hu

2. Jelentkezés

2.1.  A Résztvevő a Weboldalon meghirdetett Képzésekkel kapcsolatos részletes információkat az adott Képzésre a learni.hu oldalon elérhető, a Képzést bemutató leírásban, az adott Képzésre vonatkozó képzési tájékoztatóban érheti el. Amennyiben bármely Képzéssel kapcsolatban a Weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az kepzes@learni.hu e-mail címen.

2.2. Az egyes Képzéseken történő részvételért fizetendő nettó és bruttó díj, az adott Képzésre vonatkozó felhívásban és a Jelentkezési lapon kerül feltüntetésre.

2.3. A jelentkezést a Felnőttképző csak akkor fogadja el, ha a Résztvevő az adott Képzésnél elhelyezett Jelentkezési lapon a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. A Felnőttképzőt a Résztvevő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott jelentkezési adatokra visszavezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem

2.4. A Felnőttképző fenntartja a jogot, hogy a jelentkezés visszaigazolását követően elálljon a szerződéstől, amennyiben a Képzésre meghirdetett helyek már beteltek a jelentkező jelentkezésének elküldésekor.
Amennyiben a Felnőttképző nem tudja a fentiek okán a jelentkezést elfogadni, akkor a jelentkezőt erről haladéktalanul értesíti.

2.5. A jelentkezés menete
A Résztvevő az adott Képzésnél elhelyezett Jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhet az általa kiválasztott Képzésre. A Résztvevő a „Jelentkezem!” gombra kattintással küldheti el a jelentkezését. A Résztvevő a jelentkezés elküldésével elfogadja a jelen ÁSZF és a Jelentkezési lap oldalon elérhető Általános képzői adatkezelési tájékoztató és Általános képzői adatszolgáltatási tájékoztató   valamennyi rendelkezését. A „Jelentkezem!” gomb megnyomása fizetési kötelezettséget keletkeztet.

A Résztvevő jelentkezése akkor válik teljessé, ha a részvételi díj 3 napon belül beérkezik a Felnőttképző bankszámlájára.

Amennyiben a Résztvevő a fizetési határidőn belül a Képzés részvételi díját nem fizeti meg, úgy ezt a Felnőttképző a Résztvevő szerződéstől történő elállásának tekinti.

A Felnőttképző a részvételi díj beérkezésekor számlát, illetve legkésőbb 3 munkanapon belül a Résztvevő számára a jelentkezés elfogadásáról visszaigazolást küld valamint online (interkatív távolléti kapcsolattal megvalósuló) jelenléti képzés esetén a részvételhez szükséges belépési adatokat is megküldi a képzés kezedete előtt minimum 3 nappal, amellyel a Résztvevő a Felnőttképző által biztosított zárt felületre be tud lépni.

3. Fizetési feltételek

3.1. A Résztvevő a Jelentkezési lap kitöltésével és a jelen ÁSZF elfogadásával megvalósuló jelentkezésével kötelezettséget vállal a képzés díjának kiegyenlítésére vagy kiegyenlíttetésére. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy Felnőttképző jogosult a képzésből kizárni a Résztvevőt, amennyiben a képzési díj befizetése a Felnőttképző által megjelölt határidőre nem történik meg

3.2. A Résztvevő vagy a Költségviselő a Képzés részvételi díjának megtérítését egy összegben a Jelentkezési lapon kiválasztott módon, az ott megjelölt határidőre teljesíti. A részvételi díj megfizetésének időpontja az az időpont, amikor a részvételi díj összege a Felnőttképző bankszámlájára megérkezik.

3.3. A Felnőttképző a Jelentkezési lap alapján, az ott megadott névre állítja ki a képzési díjról szóló számlát és a Képzés sikeres elvégzéséről szóló dokumentumot pedig a Résztvevőre vonatkozó, megadott adatok alapján.

3.4. Résztvevőt a részvételi díjon felül további többletköltség nem terheli.

Adattovábbítási nyilatkozat

Tudomásul veszem, hogy a Learning Innovation Kft.(1037 Budapest, Jablonka út 103.) adatkezelő által a https://www.learni.hu/ felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: Név, Cím, Email cím. Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

 

4. A Felek jogai és kötelezettségei

4.1.  A Felnőttképző

  • vizsgálja az előzetesen megszerzett tudás beszámításának lehetőségét, intézkedik annak érvényesítéséről,
  • biztosítja a képzés sikeres elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, – a Képzés menetéről – a Képzés jellegétől függően – haladási naplót, jelenléti ívet vezet, ez utóbbit Résztvevővel a Képzés ideje alatt rendszeresen aláíratja. Interaktív és távolléti kapcsolattal megvalósuló (online) jelenléti képzés esetén a Felnőttképző rögzíti és igazolja a Résztvevők jelenlétét.
  • csak különösen indokolt esetben térhet el a megadott ütemezéstől. A Felnőttképző érdekkörében felmerült ok miatt elmaradt órákat pótolja, erről a Résztvevőt a pótlást megelőzően e- mailben tájékoztatja.
  • jogában áll a Képzést törölni, amennyiben a Résztvevők száma nem éri el a minimális létszámot, vagy ha az oktató a Képzés megtartásában akadályoztatásra kerül (pl. betegség) vagy egyéb vis maior esemény bekövetkezése esetén. A Felnőttképző vállalja, hogy ilyen esetben a Résztvevőket a lehető leghamarabb értesíti a Képzés elmaradásáról és a Résztvevők részvételi díját maradéktalanul visszautalja az értesítés napjától számított 15 napon belül.
  • jelenléti képzés esetén a helyszín megváltoztatásának jogát fenntartja, melyről a Résztvevőt haladéktalanul e-mailben értesíti.
  • jelen szerződésben foglaltak szerint folyamatosan felügyeli a képzésben résztvevő képzéssel kapcsolatos tevékenységét, amely, ha a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesül, úgy számára képzésben résztvevő kérésére a képzés elvégzéséről tanúsítványt állít ki,
  • a képzésben résztvevőkről nyilvántartást vezet, a képzés dokumentumait a vonatkozó felnőttképzési jogszabályoknak megfelelően rögzített időtartamig irattárazza,
  • a képzéssel kapcsolatos valamennyi bejelentési/jelentési kötelezettségének eleget tesz.

4.2. A Résztvevő

  • vállalja, hogy jelen szerződésben foglaltakat betartja, szükség esetén előzetes tudásszint felmérésen vesz részt, melynek beszámítható óraszámát a képző előzetesen meghatározza,
  • a tanórákon aktívan részt vesz, továbbá a megengedett hiányzás mértékét nem lépi túl, tudomásul veszi: a házirend be nem tartása, vagy ismétlődő súlyos fegyelemsértés esetén a képzésről kizárható,
  • a jelen szerződésben szabályozott költségeken felül felmerülő többletköltség megfizetésére nem kötelezhető,
  • tudomásul veszi, hogy amennyiben az órák látogatását elmulasztja, illetve a képzésből kimarad az nem jelent mentességet a képzési díj teljesítményarányos megfizetése alól, és ez nem ad lehetőséget a már befizetett képzési díj visszafizetésére (amennyiben a résztvevőt fizetési kötelezettség terheli),
  • nem tanúsíthat olyan magatartást még hozzászólások formájában sem, amely a Képzés többi résztvevőjét, oktatóit, illetve a Felnőttképző jogait vagy jogos érdekeit sértené vagy károsítaná. Tudomásul veszi, hogy a kulturált viselkedési normák, a munkavédelmi szabályok be nem tartása, vagy ismétlődő súlyos fegyelemsértés esetén a Képzésről kizárható.
  • ezen szerződés aláírásával elismeri, hogy a képzésről szóló teljes körű tájékoztatást (a felnőttképzők nyilvántartásában szereplő nyilvántartási szám, képzési tájékoztató, ár, ütemezés, fizetési feltételek, ügyfélszolgálati rend, panaszkezelés, képzési tartalma, felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének módja, adatkezelési információk, felnőttképző adatszolgáltatása, jogorvoslat lehetőség szerződésszegés esetén) megismerte,
  • tudomásul veszi, hogy a képzési díj ki nem egyenlítése (fizetési kötelezettség esetén), az esetleges vizsgák elmulasztása vagy sikertelen teljesítése esetén számára tanúsítvány nem adható ki.
  • a kiadott anyagokat kizárólag a saját tanulási céljára használhatja fel.
  • nem jogosult a jelen ÁSZF alapján őt megillető jogokat másra átruházni.

 

5. Szerződésszegés és következményei

 

5.1. A felnőttképzési szerződésben foglaltak be nem tartását felek szerződésszegésként értelmezik.

5.2. Szerződésszegés esetén mindkét fél részéről egyszeri (írásban is rögzített) felszólításnak van helye, amennyiben a felszólított fél a figyelmeztetés után sem teljesít, a másik fél a szerződést azonnal felbonthatja.

5.3. Résztvevő jogos panasza esetén a képzési díj arányos részét visszakövetelheti (amennyiben fizetési kötelezettség terheli); felnőttképző jogos panasza esetén képzésben résztvevőt a képzési díj arányos részének megtérítésére kötelezheti (amennyiben a résztvevőt fizetési kötelezettség terheli).

5.4. A megengedett hiányzás mértékét meghaladóan Résztvevővel a Felnőttképző a 4.2. pontban foglaltak szerint jár el.

5.5. A Képzésből az ÁSZF szerinti kizárás esetén a részvételi díj nem jár vissza

 

6. A felnőttképzési szerződés szünetelése, felmondása

 

6.1. Az Fktv. 13/A. § (1) bekezdése alapján a felnőttképzési jogviszony a Felek erre vonatkozó megállapodása alapján szünetel. A szünetelés alatt egyik felet sem illetik, illetve terhelik a felnőttképzési jogviszonyból fakadó jogok, illetve kötelezettségek.

6.2. A felnőttképzési szerződést a Résztvevő A felmondás jogának korlátozása vagy kizárása semmis. A felnőttképzési szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha

    1. a képzésben részt vevő személy a képzés folytatására egészségileg alkalmatlanná vált,
    2. a képzésben részt vevő személy fizetési hátralékát a felnőttképző felszólítása ellenére sem teljesíti vagy
    3. a képzésben részt vevő személy a kontaktórákról a képzési programban meghatározott időnél igazolatlanul többet mulasztott.

6.3. Képzések esetén a fogyasztónak minősülő Résztvevő a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (ll.26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 20. § (2) bekezdés b) pontja alapján a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállási vagy felmondási jogának gyakorlására. Ha a Résztvevő e jogával élni kíván, elállási vagy felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű jognyilatkozatát köteles eljuttatni az Felnőttképzőhez a fent megadott elérhetőségek egyikére.A Résztvevő határidőben gyakorolja elállási vagy felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi nyilatkozatát a Felnőttképzőhez.

Ha a Résztvevő eláll a szerződéstől, a Felnőttképző haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról szóló nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Résztvevő által megfizetett képzési díj teljes összegét.

Ha a Résztvevő a Képzés kezdési napján vagy azt követően mondja fel a szerződést, a Felnőttképző a felmondás közlése időpontjáig teljesített szolgáltatásával arányos díjat jogosult megtartani, a fennmaradó összeget a Felnőttképző a felmondásról szóló nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Résztvevő számára.

A Résztvevő nem gyakorolhatja a jelen pont szerinti felmondási jogát a Képzés befejezését követően

 

7. Adatvédelem, adatkezelés

 

  • Résztvevő hozzájárul, hogy képző intézmény személyes adatait az adatvédelemről szóló jogszabályok szellemében nyilvántartás céljából kezelje és megőrizze az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) előírásai szerint.
  • Kezelt adatok köre: Jelentkezési lapon, képzési igényt jelző üzeneten, illetve jelen dokumentumon szereplő adatok köre és esetlegesen a képzéssel összefüggő adatok, amelyek a képzésben részt vevő személy szakképesítésével, szakképzettségével és idegennyelv-ismeretével, a képzésbe történő belépésével és a képzés elvégzésével, illetve a képzés elvégzése hiányában a képzésből történő kilépésével, a képzés során történő értékelésével és minősítésével, a képzéssel összefüggő fizetési kötelezettségeivel és az igénybe vett képzési hitellel kapcsolatosak.
  • Adatkezelés a felnőttképzési szerződés megkötésének dátumától (az adatok keletkezésétől) számított 8-ik év utolsó napjáig:
    • Adatkezelés célja: a képzési folyamat lebonyolításának elősegítése Felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzésen való részvétel és utókövetés
    • Adatkezelés jogalapja: Jogszabályi felhatalmazás (2013. évi LXXVII. törvény a Felnőttképzésről 21.§)
  • Adatkezelés a felnőttképzési szerződés megkötésének dátumától és az adatok keletkezésétől számított 8-ik év utolsó napja után – visszavonásig:
    • Adatkezelés célja: Felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés utókövetése, új képzési ajánlatok, képzésben résztvevő „garanciális” ügyintézése
    • Adatkezelés jogalapja: Felnőttképző jogos érdeke
  • Résztvevő tudomásul veszi, hogy a számla kiállításához szükséges adatokat (résztvevő neve, lakcíme, e-mail címe, a képzés címe, ára) a Felnőttképző a számára pénzügyi-számviteli szolgáltatásokat nyújtó Investment 2000 Bt.-nek (1033 Budapest, Harrer Pál utca 10.) átadja.
  • A felnőttképzési államigazgatási szerv az adatokról és a felnőttképző által kiállított tanúsítványról – a Fktv. 20. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzés és a pályakövetési rendszer működtetése céljából – elektronikus nyilvántartást vezet, és a nyilvántartás adatait azok keletkezésétől számított ötvenedik év utolsó napjáig kezeli. A felnőttképzési államigazgatási szerv a tanúsítványokat tartalmazó központi nyilvántartás adatait azok keletkezésétől számított ötvenedik év utolsó napjáig kezeli, azt követően pedig azokat átadja az illetékes levéltárnak, és az átadott vizsgatörzslapok nyilvántartási adatait törli.
  • Az adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók, továbbá a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon térítésmentesen átadhatók és felhasználhatók.
  • A felnőttképző a képzésben részt vevő személyt az oktatási azonosító száma alapján tartja nyilván, és a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerében az oktatási azonosító számhoz kapcsolódóan szolgáltat adatot.

 

8. Szerzői jog

 

8.1. A Képzések keretében kiadott, a Résztvevő részére átadott online anyagok, kiadványok, prezentációk, videók, hanganyagok és azok minden egyes összetevője (a továbbiakban: mű) szerzői jogi védelem alá esik, amelynek jogosultja a Felnőttképző.

8.2. A művek kereskedelemi célból megvalósuló, online, illetve bármely digitális vagy analóg adathordozó útján történő hasznosítása, így különösen forgalomba hozatala, illetve bármely formában történő terjesztése vagy értékesítése szigorúan tilos. Tilos továbbá a művek bármely részének megváltoztatása, átdolgozása, bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár más formában.

8.3. A Képzést a Felnőttképző engedélye nélkül tilos bármilyen eszközzel rögzíteni, tilos bármilyen felvétel készítése. Ezen pont megsértése a Résztvevő Képzésből történő kizárását vonja maga után.

 

9. Panaszkezelés és minőségbiztosítás

9.1. Felek kijelentik, hogy jelen szerződés megkötése előtt felek közösen is megismerték az intézmény panaszkezelésének szabályozását, mely tartalmaz minden szükséges adatot a panaszfelvétellel kapcsolatban. A Felnőttképző panaszkezelési szabályzata elérhető a honlapján.

9.2. Felek kikötik, hogy bármely panasz esetén a panaszkezelési eljárás szerint járnak el.

9.3. A felnőttképzési intézmény tevékenysége folytatásának megtiltásával összefüggésben keletkezett, a szolgáltatás igénybevevőjét ért kárt a képző a képzési díj összege alapján – a kár keletkezésétől számítottan – időarányosan téríti meg (amennyiben a résztvevőt fizetési kötelezettség terheli).

 

10. Egyéb rendelkezések

 

10.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény, a felnőttképzési törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. (II.7.) Korm.rendelet, valamint a költségtérítéses Képzés esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (ll.26.) Korm.rendelet rendelkezései irányadóak.

10.2. A jelen ÁSZF 2024. szeptember 1. napjától hatályos. Felnőttképző jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.

10.3. Felek a jelen szerződésből eredő esetleges jogvitáik esetén elsősorban békés, peres eljáráson kívüli megegyezésre törekednek.

 

Budapest, 2024. szeptember 1.

Comments are closed.